2008-ban Kína rendezi az olimpiát. Egy véres diktatúra, ami már az Olimpiára készülve megmutatta a foga fehérjét. Nevezetesen akkor, amikor több ezer családot költöztettek ki otthonukból. Persze mindenféle kártérítés nélkül, hiszen a kommunizmus nem tiszteli a magántulajdont, hogy a családi emlékekről, a természetes közösségekről ne is beszéljünk.

Ezekután a tibetiek elleni elnyomás vetett árnyékot a Játékokra. Világszerte szimpátiatüntetéseket szerveztek, ahol eddig nem látott tömegek vonultak fel. Több politikus is felszólalt a kínai külpolitika ellen, de a bojkott eszközével senki sem élt. Az országban európaiak által régen látott diktatúra van. A tibetiek helyzete kísértetiesen hasonlít a mi '56-unkra. Hiszen mindenki ígért segítséget, de amikor tenni kellet volna, mindenki maradt a fotelban, a TV elött. Mártírjaink nyugatról várták a segítséget, mindhiába. E párhuzam miatt nekünk kötelességünk lenne segíteni. De sajnos ez alig valósul meg...

Azt, hogy a sportolók elmentek az Olimpiára megértem. Hiszen ők egész életüket a sportra tették fel, ezért élnek az év 365 napján. De volt olyan ember, aki csak úgy "megjelenni" ment el. Természetesen ott vannak a bájgúnárjaink is, nevezetesen Gyurcsány, aki kisfiát is utaztatta a pénzünkből. Őt elkísérte a fidesz sportfelelőse is. Kolonics György halála után sem hiszem, hogy Fecó beszéde lelkesítette hazánk fiait a tatai edzőtáborban. Főleg, ha az öszödi beszédben megismert stílust alkalmazta a nagy felszólalásban.